kéTTé TAPASZTALATI TANULÁS ALAPÍTVÁNY.
ADÓSZÁM: 18251067-1-43
.

VÁLTOZTASS EGY FIATAL JÖVŐJÉN!

Kedves Barátunk!

Az Ösvény Tapasztalati Tanulás Konferencia szervezői a kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány szakemberei, azok önkéntes segítői.
Az Alapítványunk céljául tűzte ki a Tapasztalati Tanulás módszertanának terjesztését hazánkban. Ennek egyik megnyilvánulási formája az Ösvény konferencia megszervezése is. Ugyanakkor nonprofit szervezetként egyéb projektjeink, céljaink is vannak.
Az alapítványunk talán legfontosabb projektje a hátrányos helyzetű (elsősorban állami gondozott / utógondozott és ezáltal jellemzően elhúzódó és súlyos pszichés, szociális, kapcsolati problémákkal küzdő) fiatalok integrációjának támogatása a társadalomba, a rendkívül hatékony vadon- és kalandterápiás módszerekkel. 

A módszertant szeretnénk minél több segítő szakembernek átadni, hogy a módszer terjedhessen, de sajnos a segítő szakemberek (pedagógusok, szoc. munkások, pszichológusok) nem tudnak (vagy csak nagy erőfeszítések árán) támogatás nélkül részt venni képzésekben. Lehetőségeinkhez mérten őket is támogatjuk.
Ezekre a célokra gyűjtünk adományokat, ide forgatjuk vissza az egyéb helyekről származó bevételeinket. A Konferencián való részvételeddel már önmagában is segíted Alapítványunkat céljai elérésében (a Konferencia nyereségét a gyerekek integrációjára illetve segítő szakemberek képzésére fordítjuk). MINDEN ÉRINTETT nevében is köszönjük, hogy részt veszel a Konferencián!
Emellett természetesen mindenféle egyéb adományt is szívesen fogadunk. Ami pl. semmibe sem kerül neked, az a rendelkezés adód 1%-ról.

Amennyiben még nem rendelkeztél idén adód 1%-ról és tudsz azonosulni a tapasztalati tanulás módszertanával, a hátrányos helyzetű fiatalok jövőjének megváltoztatásával, kérjük támogass minket. Kérünk szépen.

 

Köszönettel: Rákár-Szabó Natália és Szabó Gábor Timur – kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány (adószám: 18251067-1-43)

 

 

Rendelkezés az ADÓ 1%-ról, kitöltési, célba juttatási ez meg az

A civil szervezet számára az adófizetők a személyi jövedelemadó 1 %-áról rendelkezhetnek. Tavaly majdnem 5 Md Ft felett NEM rendelkeztek az adózók, annak ellenére, hogy a civil szervezeteknek (így nekünk is) 100 és 1000 Ft is segítség.

1) Amennyiben neked a NAV készíti/készítette az adóbevallásod, és még nem rendelkeztél az 1%-ról, akkor a mellékelt 16EGYSZA nyomtatványt kitöltve eljuttathatod:

– 2017. május 22-ig postai úton(*) vagy elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a NAV-nak.

 

2) Amennyiben neked a munkáltatód készíti/készítette el és nyújtja be az adóbevallásod, és még nem rendelkeztél az 1%-ról, akkor a mellékelt 16EGYSZA nyomtatványt kitöltve eljuttathatod:

– 2017. május 10-ig lezárt borítékban(*) munkáltatódhoz;

– 2017. május 22-ig postai úton(*) vagy elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a NAV-nak.

 

3) Amennyiben magánszemélyként magadnak készíted az adóbevallásod és azt elektronikusan küldöd be, úgy a beküldött 1653 számú adóbevallás részét képező önálló EGYSZA lapon rendelkezhetsz az adód 1%-ról. A kedvezményezett adószáma rovatba (hasonlóan a mellékelt nyomtatványhoz) a 18251067-1-43 számot írd be.

Ha már elektronikusan beadtad bevallásod, de nem rendelkeztél az egy 1%-ról, úgy a mellékelt 16EGYSZA nyomtatványt kitöltve eljuttathatod:

– 2017. május 22-ig postai úton(*) vagy elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a NAV-nak.

 

4) Amennyiben magánszemélyként magadnak készíted az adóbevallásod és postai úton adod azt be, akkor a mellékelt 16EGYSZA nyomtatványt kitöltve eljuttathatod:

– 2017. május 22-ig postai úton(*) vagy elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a NAV-nak.

Ha már postára adtad bevallásod, de nem rendelkeztél az egy 1%-ról, úgy a mellékelt 16EGYSZA nyomtatványt kitöltve eljuttathatod:

– 2017. május 22-ig postai úton(*) vagy elektronikus úton ügyfélkapun keresztül a NAV-nak.

 

 

(*)Az adó 1%-ról rendelkező 16EGYSZA nyilatkozat lezárt borítékban vagy postai úton történő beküldésének menete:

– Töltsd ki a mellékelt 16EGYSZA nyilatkozatot (kedvezményezett adószáma: 18251067-1-43)

– Tedd borítékba a nyilatkozatot, feladóként szerepeljen a név, állandó (bejelentett) lakcím és az adóazonosító jeled.

– Zárd le a borítékot és írd alá a borítékot a hátoldalon úgy, hogy az aláírás átnyúljon a ragasztáson.

– Az így lezárt borítékot juttasd el munkáltatódhoz (május 10-ig), területileg illetékes NAV-hoz (május 22-ig).

 

Köszönettel: Rákár-Szabó Natália és Szabó Gábor Timur – kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány (adószám: 18251067-1-43)

 

 

Rendkívül fontos utóirat, az ez meg ahhoz

Ui.: Ha a nagyinak, férjednek, családodnak, zenetanárodnak, szomszédodnak, barátodnak (vagy ellenségednek) te csinálod az adóbevallását, vagy csak tudod, hogy nem rendelkeztek még az 1%-ról, de feltétlenül akarnak, csak még nem tudják, hogy nekünk – akkor örömmel vennénk, ha segítenél 🙂

Lehetséges tennivalóid – választásos alapon:

– Kérsz vagy letöltesz tőlünk, több 16EGYSZA rendelkező nyilatkozatot, hogy szétoszthasd.

– Megadod a helyet, ahonnan a rendelkező nyilatkozatunk letölthető.

– Hirdeted az adószámunkat (kedvezményezett adószáma: 18251067-1-43).

– Egyéb (pl.: fenyegetés, zsarolás, esetleg szempilla rebegtetés vagy egy “kérlek szépen” szóösszetétel váratlan használata csodákra képes 😉 )

 

 

Egyéb ez meg az

Fentebb már leírtuk, hogy Alapítványként milyen projektjeink, céljaink vannak. Az adó 1%-án kívül, mint minden rendes Alapítvány, fogadunk egyéb pénzbeli adományt is. Mivel nem vagyunk az MNB sem egyéb állami szervek által támogatott Alapítványok körében, ahogy többször is céloztunk rá, minden fillér számít és segítség.

Ha segíteni szeretnél, számlaszámunk:

kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány

Erste Bank

11600006-00000000-60093031

Felmerülő kérdés esetén állunk rendelkezésedre!

Köszönettel: Rákár-Szabó Natália és Szabó Gábor Timur – kéTTé Magyar Tapasztalati Tanulás Alapítvány (adószám: 18251067-1-43)










Életképek táborainkból

Ismételve önmagunkat, az Alapítványunk talán legfontosabb projektje a hátrányos helyzetű (elsősorban állami gondozott és ezáltal jellemzően elhúzódó és súlyos pszichés, szociális, kapcsolati problémákkal küzdő) fiatalok, rendkívül hatékony vadon- és kalandterápiás módszerekkel való, integrációja a társadalomba.

Képek (értelemszerűen a teljesség igénye nélkül), mert egy kép többet mond ezer szónál.

kette-tapasztalati-tanulas-adahy-01
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-02
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-03
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-04
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-05
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-06
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-07
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-08
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-09
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-10
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-11
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-12
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-13
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-14
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-15
kette-tapasztalati-tanulas-adahy-16

 

megjegyzés: a résztvevők személyiségi jogainak védelmében arcuk ki lett takarva