RÉSZVÉTELI DÍJAK. REGISTRATION FEES.


Az előző évek tapasztalatait és javaslatait figyelembe véve 2017-ben a konferencia ára tartalmazza a főétkezéseket. Ezzel is szeretnénk biztosítani, hogy minden résztvevő maximális időt és figyelmet tudjon a számtalan jobbnál jobb programra fordítani. Bízunk benne, hogy ez a megoldás mindenkinek megelégedésére szolgál majd.

A konferenciajegyek tartalmazzák:

  • a 3 nap összes szakmai programját, tolmácsolással
  • az esti szabadidős és közösségi programokat
  • a konferenciacsomagot
  • a főétkezéseket péntek déltől vasárnap délig

(napijegyes látogatóinknak sajnos konferenciacsomagot nem tudunk biztosítani –  azonban megvásárolható lesz külön, a helyszínen)

  • A díjak nem tartalmazzák a szállást és reggelit, azonban a tavalyi évhez hasonlóan lesz központi és szervezett szállásfoglalásra lehetőség.
  • CSOPORTOS jelentkezés: minimum 5 fő közös jelentkezése, egy közös csoportnévvel. Fontos, hogy a jelentkezéskor a min. 5 fő már összeálljon és a neveket elküldjétek, hogy később beazonosítható legyen ki kivel tartozik össze. Ettől függetlenül lehetséges, hogy az egyes tagok különböző időkben fizetnek be, a befizetések összegét személyenként kell számolni, mindig az adott dátumnak megfelelően.

BEFIZETÉS RENDJE

  • FIGYELEM – A jelentkezés kizárólag a 10.000 Ft.- vissza nem téríthető helyfoglalási díj befizetése után válik érvényessé.
  • A fennmaradó díjat az adott kedvezménykategória határidején belül kérjük. Amikor befizetésre kerül a fennmaradó díj, az aznapi árkategória érvényes (korai madár vagy normál, legrosszabb esetben a kapuban, a helyszínen)
  • A díjakat banki átutalással, vagy közvetlen banki befizetéssel tudjuk fogadni.
  • A számlákat a helyszínen fogjuk átadni, külön kérésre természetesen tudjuk postázni is. Amennyiben valakinek szüksége lenne a számla befizetés előtti kézhezvételére, kérjük emailben jelezze!

KÉRJÜK, hogy az utaláson szerepeljen a díjkategória kódja, a vezetékneved és a csoportod neve, amennyiben csoportos kedvezménnyel jelentkezel.

PÉLDA:

  • Próba Elek 4 társával  (“Ötösfogat” néven) jelentkezik február 14-én.
  • Korai madár időszakban, az ő kedvezményes csoportos díja 39.000 Ft.
  • Másnap tehát elutal 10.000 Ft-ot,
  • majd április legelején a fennmaradó 29.000 Ft-ot.
  • Mindkét alkalommal feltünteti az utaláson, hogy ő Próba Elek az Ötösfogat csoportból, 02-es kóddal.

Based on previous years’ experiences and taking your comments in account, the 2017 fees includes the main meals. We hope to help participants to spend the maximum time and focus on the various, magnificent program. We’re looking forward to see you happy and content with this structure.

The conference ticket includes:

  • 3 days programs with translation
  • leisure and community-building activities
  • conference package
  • healthy and tasty food for lunch and dinner

(however we can’t provide conference package with the daily tickets but it will be available/purchasable at the venue)

  • What is not included in the fees: accommodation and breakfast. Same as last year, we’ll help you with booking your room / tent / yurt.
  • GROUP registration: we count minimum 5 persons into one group. It is important to know in the moment of registration the 5 names. If this 5 persons later will pay in different time, no matter, everyone has to be aware of the date him/herself – according to amount of the fee. See below the table!

PAYMENT GUIDELINES

  • PLEASE NOTE – applications are only valid after having transferred the 30 EUR non-refundable deposit.
  • We kindly remind you that the balance should be transferred before the given discount deadline.
  • Invoices will be handed on site, at the registration.
  • We can also post them, if needed. Please, be in touch!

FOR BANK TRANSFERS we highly recommend you to use Transferwise, a secure and trustworthy platform that minimize the high transfer fees. PLEASE make sure that you transfer exactly 30EUR as all additional fees should be at your charge. If you choose to pay in HUF, the deposit is 10.000 HUF. If you register as group, please mark the group’s name in the message field.

EXAMPLE:

  • Jane Brave with her 4 friends (they are the Magnificent5) sends her application on the 14th February.
  • With the Early Bird Group Discount she’d pay 130EUR.
  • So the day after her application she transfers the 30 EUR non-refundable deposit to secure her place.
  • Than at the beginning of April she reminds herself and her friends to transfer the balance as well: the remaining 100 EUR.
  • At both occasion she marks on the transfer her name, her group name and the 02 price code.



RÉSZV.DÍJ

teljes időtartamra

KORAI
MADÁR

május 8-ig

NORMÁL
DÍJ

június 20-ig

KAPUBAN
DÍJ

június 20 után

EGY FŐRE
Ft (kód)
44.000 Ft
(kód: 01)
50.000 Ft
(kód: 03)
54.000 Ft
(kód: 05)
CSOPORTOS.ÁR
Ft (kód)
39.000 Ft
(kód: 02)
44.000 Ft
(kód: 04)
48.000 Ft
(kód: 06)
TÁMOGATÓI.ÁR
Ft (kód)
80.000 Ft
(kód: 07)
120.000 Ft
(kód: 08)
120.000 Ft
(kód: 08)
ELŐADÓK
Ft (kód)
25.000 Ft
(kód: EA)

RÉSZV.DÍJ

napijegy

PÉNTEK

SZOMBAT

VASÁRNAP

MINDENKI
Ft (kód)
18.000 Ft
(kód: 11)
23.000 Ft
(kód: 12)
13.000 Ft
(kód: 13)

 

FEES

full program

EARLY
BIRD

until 8th May

NORMAL
FEE

until 20th June

AT THE
GATE

after 20th June

INDIVIDUAL
EUR (code)
145 EUR
(code: 01)
165 EUR
(code: 03)
175 EUR
(code: 05)
GROUP
EUR (code)
130 EUR
(code: 02)
145 EUR
(code: 04)
155 EUR
(code: 06)
SPONSOR
EUR (code)
270 EUR
(code: 07)
400 EUR
(code: 08)
400 EUR
(codev: 08)
PRESENTERS
EUR (code)
85 EUR
(code: PRE)

FEES

daily

FRIDAY

SATURDAY

SUNDAY

EVERYONE
EUR (code)
60 EUR
(code: 11)
75 EUR
(code: 12)
45 EUR
(code: 13)


Fontos tudnivalók a részvételi díjak fizetésével kapcsolatban

A részvételi díj választást kérjük körültekintően végezzék a dátumok és a kategóriák figyelembevételével!

Kérjük, a díj átutalásakor a következő adatokat rögzítsétek:

  • kedvezményezett neve: KÉTTÉ Alapítvány
  • kedvezményezett bankja:  ERSTE Bank Hungary ZrT.
  • számlaszáma
    • 11600006-00000000-60093031
    • BIC /SWIFT: GIBAHUHB
    • IBAN: HU08 1160 0006 0000 0000 6009 3031

a közleménybe feltétlenül írjátok be a RÉSZTVEVŐ NEVÉT, befizetés díjának KÓDJÁT.

Important info for bank transfers

  • account holder: KÉTTÉ Alapítvány
  • bank:  ERSTE Bank Hungary ZrT.
  • account number
    • 11600006-00000000-60093031
    • BIC /SWIFT: GIBAHUHB
    • IBAN: HU08 1160 0006 0000 0000 6009 3031

Please, make sure that you’ve marked the name of the aprticipant and pricecode in the message field when making the transfer. (FOR BANK TRANSFERS we highly recommend you to use Transferwise.)


LEMONDÁSI / VISSZAFIZETÉSI SZABÁLYOK

Amennyiben befizetted a regisztrációs díjat, de valamilyen oknál fogva mégis visszalépnél a részvételtől, a következő módon tudjuk a visszafizetést garantálni (a megjelölt összeg és arány a kezelési, lemondási díjat jelenti, azaz ennyit tartunk vissza a foglalási díjon felül befizetett összegből):
– 04.30-ig való lemondás esetén:                – banki átutalás díja
– 05.01 – 05.15-ig való lemondás esetén:   – 3000 Ft
– 05.16 – 05.29-ig való lemondás esetén:   – 30 %
– 05.30 – 06.12-ig való lemondás esetén:   – 50 %
– 06.13. utáni lemondás esetén                    – 100 %

OUR CANCELLING POLICY

In case you wish to cancel your registration, we will reimburse you following the below mentioned cancelling costs and rates (you see bellow the part we will hold back). Please note, that the deposit is definitely non-refundable!
– cancellation before the 30th April:      only bank fees
– cancellation 1st-15th May:                     – 10 EUR
– cancellation 16th – 29th May:               – 30 %
– cancellation 30th May – 12th June:      – 50 %
– cancellation after the 13th June:          – 100 %


Save

Save

Save

Save

Save

Save